2017. október 2., hétfő

Hajbeültetésem végeredménye


A hajbeültetés végeredményét illetően kellően sűrű és erős végre mindenhol a haj szerkezete ahhoz, hogy mostanra már még hosszabbra meghagyhassam a frizurám. 

A napokban vágattam ismét a hajam, és most 16-20 mm-re hagytam meg az érintett területet, ami nagyon jó összképet mutat. Teljesen elégedett vagyok az elért eredménnyel, amit a beavatkozást végző doktornak köszönhetek. Azt gondolom, hogy valóban nagyon jó munkát végzett, és igazán hálás lehetek neki és a kollégáinak is egyaránt. 

Hajbeültetésem végeredménye


A Bio-Szelénium táplálék kiegészítő számomra nagyon bevált, továbbra is használni fogom. Egyébként azért is tudom ajánlani mindenkinek, mert a haj szempontjából lényeges ásványi anyagok mellett más, a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz.

2017. augusztus 2., szerda

A 11. hónap



Úgy érzem, hogy kezdem megközelíteni azt az állapotot, amit előzetesen szerettem volna.

Esztétikailag, és a sűrűségét tekintve is egyre jobb és mutatósabb a hajbeültetésen átesett terület. Szinte már teljesen eltűnt, alig észrevehető a különbség az egyes területek között. Ez mindenképpen nagy örömmel és elégedettséggel tölt el, most már ténylegesen kezdem látni és tapasztalni, hogy jó döntést hoztam, amikor vállaltam a befektetendő erőfeszítést, és a kihívásokat a beavatkozással kapcsolatban.

Nem mellesleg megjegyezném, hogy nagyon hálás vagyok a klinikának, a beavatkozást végző orvosnak és profi munkatársainak, akik lehetővé tették azt, hogy ez az eredmény megvalósulhasson.  

2017. június 20., kedd

A 10. hónap



Továbbra is fogyasztom a Bio-Szelénium nevű táplálékkiegészítő készítményt, a megfelelő ásványi anyag- és nyomelemszint biztosítása érdekében. 

Azt gondolom, hogy tényleg nagyon jó készítmény, mivel tapasztalhatóan egyre egészségesebb és erősebb a hajam szerkezete. Minden optimálisan alakul, egyre elégedettebb vagyok a hajam sűrűségével, megjelenésével és az erősségével. Nagy örömömre az utóbbi két- három hónapban esztétikailag rengeteg előrelépés volt tapasztalható a hajbeültetésemnek köszönhetően.